Jujjujjuj nem vagy belépve! :O

Terrárium adatlap
Catland [Jelentem]
Tagok száma: 9
Fonök: Queenie
Weblap
Szia!
Szereted a macskákat?
Akkor itt a helyed!
Játékok:
Macskás kvíz
Billentyűrajzverseny

´´ ´´´´´¶¶¶¶´´´´´´´´´´´´´´´´´´
´´´´´´¶¶´´´´¶¶¶¶¶´´¶¶¶¶´¶¶¶¶´´
´´´ ´´´¶´´´´´´´´´´¶¶¶¶´¶¶´´´´¶´
´´´´´´¶´´´´´´´´´´¶´¶¶¶¶¶¶´´´¶´
´ ´´´´¶´´´´´´´´´´¶¶¶¶¶´´´¶¶¶¶¶´
´´´´¶´´´´´´´´´´´´´´´´¶¶¶¶¶¶¶¶´
´´´¶´´´´´´´´´´´´´´´´´´´¶¶¶¶¶´´
´¶¶¶´´´´´¶´´´´´´´´´´´´´´´´´¶´´
´ ´´¶´´´´¶¶´´´´´´´´´´´´´´´´´¶´´
´´´¶¶´´´´´´´´´´´´´´´´¶¶´´´´¶´´
´´¶¶¶´´´´´´´´´¶¶¶´´´´¶¶´´´¶¶´´
´´´´´¶¶´´´´´´´´´´´´´´´´´´¶¶¶´´
´ ´´´´´´¶¶¶´´´´´´´´´´´´´¶¶¶´´´´
´´´¶¶¶¶¶´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶´´´´´´
´´´¶´´´´¶¶¶¶¶´´´´¶¶¶¶´´´¶´´´´´
´´´¶´´´´¶¶¶´¶¶¶¶¶¶¶¶´´´¶¶¶´´´´
´ ´´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶´´¶¶¶¶¶´´´¶¶´´
´´¶´´´´´´¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶¶´´´´´´´¶´´
´¶´´´´´´´´´¶¶¶¶¶¶¶¶´´´´´´´´¶´´
´´¶´´´´´´´´¶¶¶¶¶¶¶¶´´´´´´´´¶´´
´ ´¶¶´´´´´´´¶¶´´´´¶¶´´´´´´¶¶´´´
´´´´¶¶¶¶¶¶¶´´´´´´´´¶¶¶¶¶¶´´´



__________*_______*______________________
_________*_*_____*_*_____________________
________*___*___*___ *___________________
______* ______________*__________________
_____*_____()____()_____*_________________
_____*________O _______*________________
______* _______|_______*_________________
_______*_____________*_____________****_
________*@@@@@@@*____________*___*_
_______*____________*___________*____*__
______*______________*________*____*____
_____*________________*_____*____*______
____*_____*______*_____*___*____*________
____*______*____*______*__*____*________
____*______*____*______*_*____*_________
____**_____*____*_____**_____*__________
___*__*____******____*___***____________
__(_|_|(_|_|_)____(_|_|_)|_|_)______________


------------I----I--------------------------------------
-----------III--III-------------------------------------
---------IIIIIIIIIIII-----------------------------------
--------IIIIIIIIIIIIII---------------------IIIII--------
--------III00IIII00III--------------------II---II-------
--------III00IIII00III-------------------II-----II------
---------IIIIIoIIIIIII------------------II--------------
----------IIIIWwwIIII------------------II---------------
-------------IIII---------------------II----------------
-------------IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII----------------
------------IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII----------------
------------IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII----------------
------------IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII----------------
--------------IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII------------------
--------------III--III-------III--III-------------------
--------------III--III-------III--III-------------------
--------------III--III-------III--III-------------------
--------------III--III-------III--III-------------------
--------------III--III-------III--III-------------------
-------------IIII-IIII------IIII-IIII-------------------
-------------IIII-IIII------IIII-IIII-------------------
--------------------------------------------------------


Rémes-macskás történetek

A macskafejű kígyó


Johann Jakob Scheuchzer osztrák történész és természetbúvár Utazások Helvéciában című, 1723-ban kiadott művében egy rendkívüli élőlénnyel történt elképesztő találkozásról számol be. 1711 áprilisának vége felé egy Jean Tinner néven ismert férfi a svájci Frumsenberg-hegyen járt, ahol \\\"egy rettenetes kígyót látott. Színe szürkésfekete volt, hossza két méternél is több, feje a macskáéra emlékeztetett, lábai nem voltak.\\\" Tinner kanócpuskájával rálőtt, és megsebesítette, majd apjával ketten megölték. Elmondta azt is, hogy a környékbeliek akkoriban gyakran panaszolták, hogy teheneiknek nincs tejük, de a probléma a kígyó elpusztítása után megszűnt.

Azóta többször is érkeztek híradások az Alpokból bizarr, hüllőforma szörnyetegekről, különösen a Tatzelwurmról, a \\\"karmos féreg\\\"-ről, amelyet 1921-ben láttak Ausztria déli részén. Tinner macskafejű kígyójához hasonló lényt azonban a tudomány nem ismer, az állat maradványait pedig sajnos nem őrizték meg. Ám azt másutt is hallani a parasztoktól, hogy bizonyos kígyók, - Észak-Amerikában a fekete kígyó, Európában a vipera, Indiában és Afrikában a kobra, - \\\"megfejik a teheneket\\\".


Kolombusz különös macskája


Kolombusz Kristóf 1503. július 7-én Mexikóban keltezett, Spanyolország királyának és királynéjának küldött levelében meghökkentő állatot írt le: \\\"Az egyik íjász leterített egy hatalmas macskához hasonló, de jóval nagyobb vadállatot, amelynek olyan arca volt, akár az emberé. A nyílvessző áthatolt a testén, ennek ellenére olyan heves volt, hogy le kellett vágni az egyik mellső és hátsó lábát. Amikor egy vadkan megpillantotta ezt a vadállatot, sörtéje rögtön égnek állt. Bár a nagy macskát halálra sebezték, azonnal megtámadta a vadkant, száját körbefogta a farkával és erőteljesen megszorította. Megmaradt mellső lábával torkon ragadta a vadkant, és megfojtotta\\\".

Közel 500 évvel később Andres Rodriguez Murillo farmer szintén lőtt egy felettébb különös macskát Mexikóban, amely pumára emlékeztetett, de jóval laposabb pofája, kevésbé arányos teste és szokatlanul hosszú lába volt. Az állatról bebizonyosodott, hogy onza, azaz egy vadon élő lény, amelyet évszázadokon keresztül csak a helyi mexikóiak ismertek. Kapaszkodó farkának hiányától eltekintve a leírás alapján feltűnően hasonlított Kolombusz macskájára.


Boszorkány Chelmsfordban


Az első jelentős angliai boszorkánypert az es******i Chelmsford esküdtszéke előtt folytatták 1566-ban, azt követően, hogy I. Erzsébet perlamentje 1563-ban boszorkánytörvényt hozott, amely megszigorította a gonosz szellemek megidézéséért járó büntetést. Három nőt vádoltak Hatfield Peverel falujából azzal, hogy rontást hoztak, és közös kísérő démont hívtak segítségül.

Elizabeth Francis ellen az volt a vád, hogy megrontotta és nyomorékká tette a csecsemő William Augurt. Bűnösnek találták, és egy év börtönbüntetésre ítélték. A tárgyalás során azonban számos más tettet is önként bevallott, többek között házasság előtti nemi kapcsolatot, magzatelhajtást és gyilkosságot. Elmondta, hogy \\\"bűnrészese és felbujtója beszélő dmon segédje, egy Sátán nevű hatalmas, fekete foltos macska volt, amelyet nagyanyjától kapott ajándékba, aki gyermekkorában boszorkányságra tanította. Mikor Elizabeth arra kérte, hogy tegye gazdaggá, \\\"ez a Macska azonnal bárányokat hozott alegelőjére, szám szerint tizennyolcat, feketét és fehéret\\\".

Agnes Waterhouse-t ama vád alapján akasztották fel, hogy halálos rontást hozott William Fynee-re. A per folyamán más bűneit is bevallotta, például hogy igénybe vette Francis segédjének szolgálatait. Francis megunta és Agnes-nek adta Sátánt. Mivel haragudott az özvegy Mrs. Goodayre, megparancsolta neki, fojtsa vízbe az asszony tehenét, majd a macskát saját vérével, kenyérrel és tejjel jutalmazta. Sátán megölte másik szomszédja libáit, a harmadiknál pedig a vajat romlasztotta meg. A bíróságon a börtönőr félrehajtotta Waterhouse kendőjét, hogy megmutassa a nő arcán azokat a nyomokat, amelyek azt bizonyították, hogy Sátán a vérét szívta.

Joan Waterhouse-t, Agnes akkoriban 18 éves láynát nem találták bűnösnek abban, hogy a 12 éves Agnes Brown jobb karja és lába nyomorék lett. Agnes Brown vallomásában szintén szerepelt Sátán: fekete kutya alakját öltötte, majomszerű ábrázata, rövid farka és a fején két szarva volt. A kutya szájában a tehenészet kulcsával megjelent Agnes előtt, és vajat kért tőle. A lány elutasította, és emellett még akkor is kitartott, amikor a kutya sokadszorra tért vissza ugyanazzal a kéréssel. Az állat legvégül egy késsel a szájában jött, és halálosan megfenyegette.


Furcsa kecskék és szárnyas macskák


1858-ban Emanuel Domenech abbé jelentette, hogy a texasi Fredericksburg városában egy különös, fehér bundás állatot láttak. A lény egy indián nő háziállata volt - akkora, mint egy macska, lábán karmokkal, de egyebekben egészen úgy nézett ki, mint egy kecske. Fején rózsapiros szarv díszlett. Az asszony sem pénzért, sem értékes gyémántért nem volt hajlandó megválni különleges kedvencétől. Azt mondta, ismer egy helyet, ahol sok ilyen állat él, s meg is ígérte, hogy befog néhányat, de aztán eltűnt, és soha többé nem látták.

A világ titokzatos macskái című, 1989-ben megjelent könyvében dr. Karl P. N. Shuker angol zoológus néhány más rejtélyes lényről is kimutatta, hogy vitathatatlanul a macskafélékhez tartoznak. Délkelet-Ázsiában, a Kis-Szunda-szigetek két apró tagján, Soloron és Aloron a bennszülöttek szerint él egy furcsa macska, amelynek a szemöldökén kiálló dudor látható, mintha rövid, tömpe szarvak lennének. E rendkívüli szarvas macskafaj tudományos felfedezése mind a mai napig várat magára.

A szárnyas macskák sem kevésbé bizarr teremtmények, s ami a legmeglepőbb, létezésüket számos dokumentum tanusítja. 1899 novemberében a Strand Magazine egy normálisnak látszó kiscica fényképét közölte az angliai Wiveliscombe faluból, ám a képen feltűnt, hogy az állatnak egy-egy pihés szárnya nőtt a nyak és a hátsó fertály között félúton. Más hasonló példányokról is tudunk. 1949 júniusában Svédországból egy 61cm szárnyfesztávolságú, igen látványos macskáról érkezett hír; 1933-ban az oxfordi állatkertben rövid ideig látható volt egy fekete-fehér szárnyú macska; 1986-ban a walesi Anglesey szigetén, egy farmon figyeltek meg egy ugyancsak fekete-fehér példányt, de ez az állat később levedlette szárnyait.

Az 1990-es évek elején dr. Shuker magyarázatot adott a szárnyas cicák rejtélyére. Az állatoknak egy ritka és alig ismert bőrbetegségük van, az ún. macskabőraszténia, ami bőrük megnyúlásához és szárnyhoz hasonló lebernyeg kialakulásához vezet. Ezek a képletek törékenyek, s gyakran vérzés nélkül leválnak a testről, olyan benyomást keltve, mintha az állat vedlette volna le őket.


Cicás történetek

Kutya-Macska barátság-Igaz történet

Békésen elnyúltam a meleg vízzel telt kádban,amikor a férjem jóízű nevetését
halottam. Amikor újra felhangzott mélyről fakadó hahotázása, kikiabáltam neki:
- Nagyon humoros filmet nézhetsz! - Válaszára kiléptem a kádból, és a
fürdőlepedő után nyúltam.
- Figyeld a macskát! Ez óriási!
Niki, a macskánk felugrott a konyhapultra. Ott van az a doboz, amelyben
Jabipnak, a bullterrierünknek szánt műcsontokat tartjuk. Niki az orrocskájával
lelökte a doboz fedelét, óvatosan kiemelte az egyik csontot, és letette a
pultra. A kutyánk ezalatt türelmesen várakozva üldögélt odalent. A macska
lassan, nagyon óvatosan a mancsával a pult széléig tolta a csontot. Ott
megállt, és körülbelül tíz másodpercig lenézet a kutyára, aztán lelökte a
csontot.
Alig hittünk a szemünknek, és hitetlenkedve nevettünk. A bullterrier egyébként
minden nap legalább tíz percig nyalogatja a kéjesen elnyújtózó Niki fejét. A
macska talán így akarta viszonozni a szívességet.

/Lisa és John Ermine/

A cicacsalád tragédiája


Három kiscica ült éppen az út szélén, s az avarban játszottak. Én messziről figyeltem őket. Egyszerre azonban az egyik kiscica óvatlanul kiugrott egy levél után, melyet a szél az útra fújt. Boldogan kapta el a vöröses falevelet, ám ekkor megtörtént a baj.
Egy autó száguldott felé, s már nem volt idő arra, hogy cselekedjek, sem arra, hogy ő cselekedjen. És a kocsi mind gyorsabban hajtott a kiscica felé. Gondoltam, ha az útra ugrok, lassít a kocsi, de nem tette. Ha nem ugrok félre, engem is elüt? Ahogyan a kiscicát! Hirtelen azt láttam csak, hogy a kiscica a fájdalomtól vergődve próbál valahogyan távozni az útról, ám fejét szinte teljesen szétroncsolta az autó, ezért biztos vagyok benne, hogy már ekkor sem nagyon tudott semmit a világról. A fájdalomtól néhány eltorzult nyávogás hagyta el picinyke torkát, bár inkább valamiféle sikolyra hasonlított ez a hang. Rémes volt hallgatni?
És még rémesebb látni, hogy mire odaértem, a kiscica már nem is élt. A testvérei lassan közeledtek felé, s pöttöm mancsukkal óvatosan próbálták megérinteni. Egyikük játékosan pofozgatni kezdte. Éppen úgy, ahogyan játszani szokott testvérével, amikor még élt. Nagyon sajnáltam őket, mert azt hiszem, megértették, mi történt. Szomorú kis nyávogásokat hallattak, melyek hallatára a cicák anyja is megérkezett. A halott cica testvérei orrával lassan, gyengéden bökdöste. Ezzel talán azt jelezte nekik, hogy menjenek be a kertbe. A kicsik be is mentek. Én ekkor már újból távolabbról néztem az eseményeket. A tarka macska lassan körüljárta kölyke tetemét. Ezután közelebb ment hozzá, és fejét óvatosan a kölyök oldalához dörzsölte. Közben, nem vagyok benne biztos, de azt hiszen, dorombolt is. Majd megfordult, és lomhán elballagott. A kiscicák már nem játszottak a lehullott falevelekkel. Csendben ültek a kerítésen.
Bár az autóst ez nem érdekelte, viszont egy családi tragédiát okozott. Egy cicacsaládét.


Kettős kötelesség


Kutyás család tagjaként sokáig elhitették velem, hogy a macskának egyszerűen
nincs meg az a képessége és hajlandósága, hogy szeretetre méltó társaság
legyen. ez a hiedelem olyan mélyen gyökerezett bennem, hogy bár nem utáltam a
macskákat, többnyire teljesen érdektelennek találtam őket.
Egy délután, munkából hazaérve egy macskára bukkantam a bejárati lépcsőnél.
Levegőnek néztem, de láthatólag nem sértődött meg, mert másnap is ott volt.
- Megsimogatlak - mondtam neki -, de semmiképp sem jöhetsz be.
aztán nem sokkal később egy este, amikor zuhogott az eső és villámlott, gyenge
nyivákolást hallottam.Nem bírtam tovább, beengedtem, és így macskatulajdonos
lett belőlem.
Új szobatársam, akit Shotzynak neveztem el, hamarosan több lett, mint egy
eleségre váró kóbor macska. Szerettem, ahogy finom dorombolással üdvözöl
reggelenként, és ahogy bökdösi a lábamat, amikor hazajövök munka után. Játékos
bohóckodásai megnevettettek, és nemsokára Shotzy inkább régi jó barátnak tűnt,
mint olyan háziállatnak, akit korábban nem is igazán akartam.
Bár gyanítottam, hogy Shotzy élete jó részében utcai cica volt, úgy tűnt,
tökéletesen elégedett a benti élettel - egyetlen dolgot kivéve. Óramű
pontossággal minden este hat óra körül sírni kezdett, hogy ki akar menni. Majd
- többnyire pontosan egy óra múlva - visszatért. Hónapokig csinálta ezt,
mielőtt felfedeztem volna, mi készteti erre.
Egy nap a szomszédom, aki tudott Shotzy feltűnéséről a bejárati lépcsőn és az
életemben, azt mondta, szerintem a cica egy idősebb hölgyhöz tartozik, aki az
utca végén lakik. Mivel aggódtam, hogy véletlenül valaki más kedvencét vettem
magamhoz, másnap elvittem Shotzyt az idős hölgy házához.
Amikor a fehér hajú hölgy ajtót nyitott, Shotzy kiugrott a karomból, befutott
a házba, és elhelyezkedett egy nagy fotelban. A nő csak hátrafordította a
fejét és nevetett.
- Jimmy mindig szerette a karosszékét.
Elszorult a szívem. Az én Shotzym immár az ő Jimmyje volt.
Elmondtam, hogy magamhoz vettem, és csak tegnap fedeztem fel, hogy talán már
van otthona. Az idős hölgy elmosolyodott, behívott a házba, és azt mondta,
hogy a macska nem tartozik hozzá.
- De én azt hittem, Jimmynek hívja - mondtam.
Mary - így hívták a hölgyet - elmesélte, hogy Jimmy a férje volt. Körülbelül
egy éve halt meg, csak néhány hónappal azután, hogy megállapították, rákos
daganata van.
Jimmy halála előtt ő és Mary minden este ötkor vacsoráztak. Vacsora után a
nappaliban üldögéltek, Jimmy a kedvenc karosszékében, és a nap eseményeiről
beszélgettek. házasságuk hatvan éve alatt a házaspár minden este hódolt ennek
a szokásnak. Jimmy halála után, közeli családtag nélkül Mary elveszettnek
érezte magát. Mindennél jobban hiányoztak neki az esti, vacsora utáni
beszélgetések.
Aztán egyik este egy kóbor macska nyivákolt követelőzően az ajtaja előtt.
Mikor kinyitotta az ajtót, hogy elküldje, a cica egyenesen Jimmy székébe
futott, és kényelmesen elhelyezkedett. Mintha örökké ott élt volna.
Mary, akinek soha életében nem volt háziállata, azon vette észre magát, hogy
örül a kis kóbor macskának. Adott neki egy kis tejet, aztán a cica az ölébe
kuporodott. Mary beszélt neki az életéről; legtöbbször persze Jimmyről. Aztán
hét óra körül, amikor általában be szokta kapcsolni a tévét, és főz magának
egy forró teát, a kis teremtmény leugrott az öléből, és az ajtóhoz ment.
Másnap este hat órakor a macska megint ott volt. Nemsokára Shotzynak és
Marynek közös szokásai alakultak ki
- Most már hiszek a jóistenben - mondta Mary. - Nem ismerem azt a buta
reinkarnáció-dolgot, de néha, mikor itt ez a kicsi cica, épp olyan, mintha
Jimmyhez beszélnék. Tudom, furán hangzik, de érdekes elgondolkodni rajta.
Így aztán Mary és én továbbra is megosztozunk Shotzyn. megadta mindazt a sok
örömöt, amit egy macskával való együttélés csak nyújthat, Marynél pedig
jelenléte boldog társaságot jelentett minden este hat órakor.
Úgy tűnt, csodálatos cicánknak volt valami fortélya, hogy mindig ott tudott
lenni a megfelelő helyen és a megfelelő időben.




Sok éve Barcelonában az óvárosban béreltem egy szobát. Onnan jártam ki minden nap a világ végére, Bellaterrára az egyemre. A ház az óváros rosszabbik felén egy sikátorban szorongott két nagyobb épület között. Nem volt nagy ház, négy emelete volt, minden emeleten egy lakással. Egy nagyobb bőrönddel már nem is igen lehetett elférni a \\\"lépcsőházban\\\". A szoba olcsó volt, a házinéni őrült.

M., a házinéni latint és katalánt tanított középiskolában. Hobbija az éneklés és a zongorázás volt. Ahhoz képest, hogy milyen rosszul zongorázott, egész pocsékul énekelt. Aktív állatvédő volt. A macskákra specializálódott: a kóbor macskákat mentette. Ha épp nem lehetett őket menteni, befogadta őket. Amikor beköltöztem, egy darabig exponenciálisan növekedett az állomány: 1, 2, 4, aztán szerencsére a növekedés ritmusa lecsökkent, 5, 6. Nyolcnál tetőzés, aztán a létszám beállt négyre. Azt hiszem, a macskákat kedveltem M-ben a legjobban. Sajnos, ő jobban szeretett énekelni.

M. 32 éves volt.

Esténként néha meggyújtott pár gyertyát, leült a zongorához. Néha egyszerre zongorázott és énekelt. Olyankor a szomszédok becsukták az ablakot.

A macskák imádták: leültek köré, nézték a lángokat és hallgatták a zenét.

A koncert végeztével M. aludni tért, a macskák meg tovább bűvölték a lángokat és titokzatos dolgokra gondoltak. Én meg arra, ki merjek-e ugrani az emeletről, ha egy éjszaka kigyullad a ház.

Egy nap Caruso, a kisebbik cica férfivá érett. M. kétségbe volt esve: mi fog történni az éjjel Caruso és a macskalányok között. Erre nem kerülhet sor.

M. ült az ágyon, kisírt szemekkel és Carusot fogta, nehogy történjen valami. A lányok pedig ott rajzottak körülöttük.

Felajánlottam, aludjon Caruso a szobámban.

- Nem lehet, akkor nagyon komoly trauma érné...

Ebben biztos voltam. Nem engedtem meg volna neki, hogy az ágyamban aludjon.

- Nyugtató kéne... - mondta M.

Nem akartam zavarni, ezért szokásommal ellentétben inkább elmentem vacsorázni a szomszédos kulturális kiskocsmába. A kulturális kiskocsmában esténként - ha nem volt foci - előadásokat tartottak, filmet vetítettek, vitaestet rendeztek. Az étel jó volt és olcsó, az előadások, beszélgetések, sakkpartik izgalmasak. Főleg helybeliek jártak ide: diákok, anarchisták, nyugdíjasok és anarchista nyugdíjasok.

Megvacsoráztam, fél füllel hallgattam a vitát (mit mondott Marx a lakáskérdésről, ha mondott valamit egyáltalán), aztán hazamentem.

Tíz óra volt. Pislákoltak a mécsesek. M. a zongoránál ült, fél kézzel Carusot szorította magához és fél kézzel játszani próbált. A lányok körülötte keringtek.

- És miért nem alszol a lányokkal és hagyod a nappaliban Carusót? - már akkor is durván leegyszerűsítően gondolkodtam és hittem az egyszerű megoldásokban.

- Az traumatizálná. Mi egy család vagyunk. Különben is, megszökhetne.

Nem volt teljesen világos, hogy Caruso hogy szökhetne meg egy lezárt lakásból, de nem vitatkoztam. Visszavonultam a szombámba. Olvastam és próbáltam megérteni egy érthetetlenül megírt cikket. Éjfélkor még a katalán szótárral és a mezőgazdasági tájnyelvi szavakkal küszködtem - se a katalánnak, se a mezőgazdasági tájnyelvi szavaknak nem volt köze ahhoz, amivel akkoriban foglalkoztam. A cikk viszont valamiért kötelező olvasmány volt.

A nappaliból közben énekszó szűrődött be a szomámba. Egykor még hallottam valami altatót.

Reggel hatkor elindultam a fürdőszoba és a kávéfőző fele.

M. ott ült a nappaliban a heverőn és Carusót simogatta. Szeme vörösebb volt, mint Caruso bundája.

- Nem aludtam egész éjjel - mondta -, de szerencsére nem történt semmi!

M. még aznap elment Carusóval az állatorvoshoz és attól kezdve Caruso csak sokkal magasabb hangon énekelhetett.

Este csend volt, én pedig kivételesen vettem egy nagy darab felvágottat Carusonak.


Segíthetünk?